Vasárnap délután még Sebet is felhívtam, hogy mivel megyünk, mikor, hogyan, milyen útvonalon és kivel. Úgy néz ki, hogy egyedül megyünk ketten, az ő autójával. Ninától megkaptam egy dokumentumot, e-mailben, hogy egy-egy sajtótájékoztató keretein belül mit mondhatok el, és mit nem. Kinyomtattam, és közben már pakolásztam a cuccaim. Overálzsák, bukósisak, kesztyű, tűzállóruha, vastag zokni, kabát, sál, laptop, net, laptop vezeték…minden meg van elméletileg, majd a kocsiban úgyis rájövök, hogy mit hagytam itthon…
Ruhák elpakolva. Utazótáska tele…Épp amikor már úgy érzem, hogy végeztem a pakolással ismét megszólalt kedves kis barátom, a telefon…
- Igen tessék! – szóltam bele mert ’Ismeretelen’ volt a hívó fél.
- Szia Leo! Seb vagyok. Melyikünk kocsijával menjünk?
- Hát ahogy szeretnéd…nekem végülis mindegy.
- Akkor menjünk az enyémmel. A benzint meg majd kifizetetjük a Red Bullal. Hozz mindent. A füldugód hozd magaddal!!
- Áááááááháá tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Köszi – és betettem a füldugóm az overálzsákba.
- Na jól van. Akkor holnap reggel 8 órakor ott vagyok érted. Körülbelül 10-re érünk majd a Donnington Parkba. Nina mondta, hogy mi lesz? Mert Eva említett egy riportot.
- Igen, azt nekem is említette Nina, hogy lesz valami. Ők már ott vannak igaz?
- Igen. Állítólag az autó is készen áll mindenre. De a programot majd csak ott kapjuk meg.
- Oké. Akkor holnap reggel 8-kor itt előttem.
- Rendben! Ott leszek!
- Hello! – és kinyomtam.
Este hamar lefeküdtem, hiszen holnap utazás is meg, riport is, meg minden nyavaja. Fura érzéssel feküdtem le. Első hivatalos megjelenésem a média előtt Red Bull pilótaként. Csak a holnapi napon járt az agyam. Mikor és hogyan és mit fogunk vajon csinálni. És akkor eddig még nem is beszéltem Ann-ről. Ann az a lány, akit tizenéves éveiben az ember az égig magasztal és szeret, de eljön az a pillanat az életében, amikor már sok, és nem kell. Közel 5 éve voltunk együtt, de egy szó nélkül eltudtam, volna dobni a kapcsolatunkat. Nincs velünk minden rendbe, hogy Briant idézzem „Itt nem minden gömbölyű”. Egyre többet veszekedünk, egyre jobban nem tudom elviselni a jelenlétét. Az állandó kiborulásai a sírba visznek, ezért amíg tart a felkészülési időszak, addig szüneteltetjük ezt a dolgot. Persze naponta jönnek az e-mailek, SMS-ek, hogy így szeret, úgy szeret. De rá fog jönni, hogy én már nem szeretem úgy mint a kapcsolatunk elején. Lehetett talán már éjfél is mire a gondolataim hagytak aludni is. Reggel 6-kor ébresztett az óra, fáradtnak éreztem magam hirtelen, de amint eszembe jutott, hogy nemsoká beülhetek az autómba és vezethetek.
Kipattantam az ágyból, felöltöztem, lementem a konyhába feltéptem a hűtőt, és 32 fogas vigyorral kezdtem enni a mai nap kezdő joghurtot. Összekészítettem a bejárati ajtóhoz a cuccom, miközben azon filóztam, hogy mit hagytam itthon.
- Overálzsák meg van, sporttáska meg van – csöng az ajtó – Sebi meg van – erre felnéztem vigyorogva nézett rám – Ne szakíts félbe, laptop táska, vezeték, net rendben.
- Eszméletlen vagy, 3-4 napra megyünk erre a fél lakást elpakolod! – mondta miközben megfogta az overálzsákom és elindult az autóhoz.
Felnyitotta a csomagtartó erre 4 bőrönd volt betéve.
- Bagoly mondja verébnek, mi?! – mondtam vigyorogva miközben beszálltunk.
- Nem szól be…figyel, néz, kussol! – mondta miközben indította az ajtót.
Elindultunk, volt GPS meg minden de neem, Sebi jobban tudja napot játszunk.
- Itt elfordulunk balra, és minden okés lesz.
- Te nem lenne jobb GPS alapján menni?
- Nem…az hosszú! Majd én.
Addig addig kavarogtunk, míg megadta magát Seb és kijelentette:
- Eltévedtünk! De semmi gáz! Oda érünk időre!! Nyugi!
- Tehát ez azt jelenti, hogy itt fogunk meghalni, mert senki nem tudja, merre vagyunk! Nyugodt vagyok! – mondtam mosolyogva.
- Neeem nyugi.
Pár kilométer után furát éreztem az autóval kapcsolatban. Mintha rángatna.
- Sebi…figyelj nem ijjesztgetni akarlak, de valami gáz van a kocsival!
- Nincs dehogyis! Ismerem mint a tenyerem! – és kihúzta magát a volán mögött.
- Rendben…én szóltam.
Nem telt el körülbelül
- Na most mi van Vettel? Kiszúrt veled a kocsid?
- Neeem….dehogyis! – de láttam az arcán hogy telibe találtam.
Kiszálltunk, hogy mi lehet a baj. Motorháztető fel. Úgy éreztem magam, mint Jenson Button, meg Hamilton, amikor kocsit szereltek össze és nem ment nekik.
- Jó kezdjük az elején…motor. – kis nézegetés, bizerálás – Rendben.
- Gyújtás – néztem én is bele – rendben.
Miután az egész autót átnéztük és nem találtunk semmi rendellenéssget, felhívtam Briant, miután megtaláltam a számát.
- Szia Brian, Leo vagyok!
- Szia Leo! Mond, mi a gond!
- Háát…lerobbantunk. És nem tudjuk Sebbel, hogy mi lehet a gond.
- Jhó…akkor figyelj… - és elkezdte mondani, hogy mit nézzünk meg, mit húzzunk ki, mit tegyünk bele.
- Ááááááááhhh Brian minden okés vele, nincs ötleted?
- Hmmmm várjál… - csönd…és röhögés – Tankoltatok? – nézek erősen Sebire…Majd lenézett és csak ennyit mondott
- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem… - majd két kézzel a motorháztetőre nehezedett… - A fenéééébbe is.
- Jó figyeljetek, hol vagytok? GPS koordinátát mondjatok. És mindjárt küldünk egy kamiont.
Elmondtuk a helyzetünket és vártunk az autóba. Seb nem mondott semmit, hátra döntötte az ülést és aludt. Én is követtem a példát. Körülbelül egy órát várhattunk, amikor kopogásra riadtam fel, és pár szerelő kopogtatta az ajtót.
- Sziasztok, Ti elveszett bárányok! – és megállás nélkül röhögtek
- Nem röhög, együtt érez! – nézett Seb a srácokra mosolyogva.
Feltankoltak minket, és mentünk a kamion után. Körülbelül fél órát mentünk még és megpillantottuk a Donnington Park bejáratát. Megdobbant a szívem és Sebre néztem. Beértünk az alsóparkolóba, kiszálltunk és felmentünk a többiekhez. Mindenki röhögőgörcsöt kapva nézett ránk.
- Legalább együtt éreznének! – morogta Seb az orra alatt.
- Sziasztok!! – jött oda Virág. – Mi van megint „Seb jobban tudja” nap volt? – és csak röhögött.
- Ááááhh dehogyis! – mondtam nevetve.
Épp, hogy letettük a cuccunk a boxba jött Nina!
- Na sziasztok! 5 percetek van felérni, a sajtó terembe, ahol várnak rátok! Szedjétek össze magatok!
- Uhhh akkor söprés! – néztünk össze, és versenyt futottunk, hogy ki ér fel hamarabb.
- Éééén nyertem! – kiálltottam ahogy benyitottunk a terembe.
Mindenki minket nézett. Én meglepődve felvettem a tipikus versenyzős álarcot, és leültünk. Seb csak röhögött, nem mondott semmit.
- Jó napot kívánunk! Elnézést a késésért, de technikai problémáink akadtak útközbe.
- Jó napot! – állt fel egy magasabb barna hajú emberke. – Kezdhetjük Uraim?
Mindketten bólintottunk, és elkezdődött az emberkínzás.
- Először Mr. Mansell-nek tennénk fel kérdéseket!
- Na…én már nem is kellek? – jegyezte meg Seb mosolyogva, amire mindenki felnevetett.
Leo, hogy érzed magad a Forma 1-ben?
- Jó napot! Igazán remekül, bár még nem volt részem az igazi nyüzsgésbe, a csapatomon kívül még senki mással nem találkoztam, mióta beléptem.
Milyen a Red Bullnál?
- Nagyon jó! Mindenki segít amiben csak tud. Nagyon jó szakemberek állnak a hátam mögött. Nagy váltás, ez a Le Mans Series után, hisz itt a pontok számítanak, ott pedig a helyezés. Fura lesz csak 2 órát vezetni! – nevettem el magam.
Nem nehezedik rád nagy nyomás abból kifolyólag, hogy édesapád is Forma 1-es versenyző volt?
- Ahogy eddig megismertem a Red Bullt, nem nyomták rám a bélyeget, hogy „Mansell gyerek” vagyok. Mindenki normálisan áll, hozzám. Nem hozakodnak elő azzal, hogy „Mert, hogy apád VB volt így neked is az kell lenni első évben!”. Mindenki úgy van vele, hogy Leo vagyok aki most került az F1-be és kezdő, segítsünk neki…és ez jó érzéssel tölt el.
Milyen érzés, hogy egy 2x-es világbajnok, Kimi Räikönnen a versenymérnököd? Nehezen tudja mindenki elképzelni versenymérnöki státuszba.
- Nagyon jó versenymérnök. Én jónak érzem, hogy versenyzett valaha is, mert tudja, mit lehet és mit szabad kérnie. Nem kér lehetetlent, csak pontosságot, és precizitást. Ami egy versenyző elsődleges feladata.
Mennyi időt töltöttetek együtt eddig?
- Egy egész hetet voltam vele együtt. Sikerült jobban megismerni – itt Seb egy kicsit elröhögte magát, amire én is elmosolyodtam – és szerintem sikerült, összhangba kerülnünk.
Mi volt ez az összemosolygás Sebastiannal?
- Áhh, ez céges ügy. Nem nyilatkozom róla, bocsánat!
Semmi gond! Megértjük! Folytassuk akkor, ehhez kapcsolódóan, milyen a viszonyod Sebastiannal? Az elején még nem is lehetett tudni, hogy ki lesz a csapattársad.
- Az elején én sem tudtam, hogy ki lesz a versenytársam. Nekem is csak napokkal ezelőtt mondták el egy rendezvény keretein belül. – erre Seb megint felnyökögött, mire én csak bokán rúgtam. – Nagyon jóba vagyunk Sebastiannal. Már az elején szimpatikus volt, de nem láttam esélyt arra, hogy egy ilyen kitűnő versenyző legyen a csapattársam. Mindenben segítek neki, ha arra kerülne a sor.
Feltennénk egy igazi újságírói kérdést…Mi a helyzet a lányokkal? Népszerűbb lettél köztük mióta F1-es pilóta vagy?
- Párkapcsolatban élek. És erről többet nem szeretnék védeni. Szeretném a magánéletem megvédeni a médiától. Köszönöm a megértésüket.
Nem érzed, néha, hogy csak a neved miatt nyerted meg az állást?
- Nem érzem úgy, mint mondtam senki nem nyomta rám a billogot, hogy VB az édesapám.
Mennyire sikerült beilleszkedni?
- Hát eddig úgy érzem sikerült rendesen. De erre a kérdésre majd az első versenyem után tudok pontos választ adni. Addig minden csak relatív.
Köszönjük a válaszokat. Sebastian, most te jössz! Nehogy azt hidd, hogy már nem kellesz. Szerinted milyen versenyző Leo?
- Szerintem nagyon jó versenyző. Persze idő kell mire átszokik ide. De jó úton halad.
Felreppentek olyan hírek a sajtóban, hogy Virág Norton és te szakítottatok. Van ennek alapja?
- Nem. Nincs alapja. Nagyon jól meg vagyunk. Köszönöm kérdésüket. – majd mosolygott egyet.
Folytatódtak a kérdések, de nekem csörgött a telefonom. Felálltam elnézést kértem és kimentem.
- Szia! – szóltam bele unottan, Ann volt az.
- Szija Szivem! Mizujs? Mikor találkozunk?
- Nem tudom. Sok a dolgom.
- Persze mert rám sosincs időd. Mindig azok a hülye autók. Velem sose foglalkozol!!! – kezdett hisztizni a telefonba.
- Ide figyelj! Ha nem tudod tolerálni a karrierem, akkor búcsút is inthetünk egymásnak. Most és mindörökké. Gondold át! Hello!
Letettem és kirongyoltam a boxba. Leültem egy székre és Nina jött oda hozzám.
- Mi baj? Valami olyan volt a riporton?
- Nem…a barátnőm. De mindegy. Nem is érdekel. Nem akarok róla beszélni.
- Rendben. Nyugodtan szólj ha tudok segíteni.
- Köszönöm. De most megyek sétálok egyett.
Felálltam, és elindultam a pályán körbe. Minden félén járt az agyam. Mikor találok egy normális lányt??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése