Racing Life 8.

Sziasztok!

Kicsit vegyesre sikerült, ez a rész. Hisz van benne, megannyi Leo, és megannyi Ági szemszög is, de ez elősegíti, hogy fényderüljön a dolgok menetére... :)

Jó olvasást!

Üdv. Gicus

*

Reggel elég másnaposan keltem és fáradt voltam. Ahogy kinéztem az ablakon csak úgy kavarogtak a levelek a szélben. Úgy nézett ki a táj mint ahogy a lelkem nézett ki. Vihar vert és elhagyatott. Nem találtam a helyem hirtelen a világban. Mérges voltam és dühös. Éreztem a vérnyomásom az egekben van. Feszült a fejem, és elég nehezen vettem a levegőt is. Nem tudtam eldönteni, hogy inkább taxival vagy motorral menjek ki dolgozni. A zsigereimben éreztem, hogy ez a mai nap nem úgy fog elsülni, ahogy ezt én elgondoltam. Másfél órával hamarabb indultam ki a pályára, motorral, ami reggelt tekintve elég nagy baklövésnek nézett ki, így elpakoltam az esőruhám is, hogyha elkapna az eső útközben. Ahogy mentem a pálya felé, egy nagyon okos autós rám húzta a kormányt én pedig majdnem elvágódtam a motorral. Persze utána ment is a szebb jelzőkkel illetés…Ezek után nagy nyugalommal, és oda figyeléssel vezettem. Nem akartam még ma meghalni. 40 perc alatt értem ki a pályára, hisz annyira nem húztam a motornak.

Ahogy beértem a Torony épületébe, egy levél várt az asztalomon. Nem volt feladó nem volt semmi rajta, csak ennyi:

„A Donington Park-i toronyirányításnak, egy jó baráttól”

Nem is gondoltam semmi extrára, gondoltam Leo küldött valamit. Bár miért levélben küldene akármit is, hiszen meg van neki a számom. Letettem a bukóm a hátam mögött lévő asztalra. A távirányítóval bekapcsoltam a kamerákat, és magamhoz vettem a rádiót, amin még csak a pályát takarító személyzet volt elérhető. Fogtam egy kést és elvágtam a ragasztásnál a borítékot. Egy Red Bullos hivatalos papírt találtam benne. Széthajtottam minden meggondolás nélkül. Elvégre én vagyok a versenyirányítás most.

„Ez biztosan érdekelni fogja Kisasszony. A Red Bull ezen a héten a csapatutasítását gyakorolja a pályán. Hogy ki vagyok, ne érdekelje, és ne is kezdjen nyomozni. A bizonyos mondat, amit a mérnök fog mondani az utasítandó versenyzőnek: „Gyorsabb vagy, mint eddig, de még nem jó.” Az utolsó információim szerint a csapatutasítás egy elítélendő dolog. Legyen szíves Kisasszony hatáskörének megfelelően eljárni. Üdvözlettel, egy jó barát.”

Csak olvastam a sorokat, és nem akartam hinni a szememnek. A Red Bull az egyetlen csapat aki nem szokott még csapatsorrendet sem meghatározni, nem hogy csapatutasítást hajtson végre. Ezek a fiúk minden tekintetben versenyképesek. Nem tudtam mást tenni, mint hogy amikor feljön Virág, beszélek vele. Sajna nekem ezt jelentenem kell, ha ez tényleg igaz. Imádtam a Red Bullt de, ezen, nem hunyhatok szemet. 8 órára befutott a csapatom. Meg volt a csapat eligazítás és mindenkit megkértem, hogy rádió felvétel után hagyják el a tornyot. Ahogy mindenki levonult Virágot tekintettem meg az ajtóba.

- Szia! Jó reggelt. – köszöntem neki kedvesen.

- Szia Ági! Mizujs? Elég rosszul nézel ki. Minden rendben van?

- Hát nem éppen… - és elé tettem a Red Bullos levelet. – Tégla van köztetek, és olyan dolgokkal vádol titeket, amit remélem, tudod, hogy nekem jelentenem kell.

- De nem fogod jelenteni ugye? – ezzel színt vallva, hogy a levél minden szava igaz.

- Majd én eldöntöm, mit teszek. Ez az én területem. Ha szemet hunyok, engem rúgnak ki. Értsd meg.

- Figyelj. Szerintem ezt ugye meg tudjuk oldani jelentés nélkül is? – majd leült az asztal másik oldalára.

- Virág ez nem így működik. Ha jelentenem kell, akkor azt jelentenem kell. Ennyi. Ebben a toronyba én azt teszek, ami nekem a feladatom. Sajna ez is feladataim közé tartozik.

Már elég erős hangszínnel próbáltunk érvelni a dolgaink mellett, amikor Virág távozott a toronyból. Nem tudtam, mit tegyek, egy világ dőlt bennem össze. Ki viharoztam a szobából, és lementem a Rescue-hoz, hiszen indultunk inspekcióra. Mielőtt kiértem volna, Leo állt elém, aki gondolom mindent végig hallgatott. Elsődleges és amatőr hiba… „Mindig csukd be az ajtót, mert minden hangszigetelt belül…”

- Minden rendben van? – kérdezte tőlem

- Nincs…Rádió a szokásos helyén! – mondtam hiszen tudtam, hogy a rádióért jött.

Végig kérdeztem közben a posztokat rádión, hogy minden rendben van e, és indult a nap.

*

{ Leo Mansell }

Mint minden reggel, kora 8 órakor már kint kellett lennünk a pályán. Eligazítás és persze a kihagyhatatlan futás a pályán. Fáradt voltam, hiszen elég későn értem haza Ágitól. Félkómásan átöltöztem, és már mentemt is Sebbel futni.

- Nagyon szarul nézel ki…Mit csináltál éjszaka?

- Hát…hajnali 1-ig aludtam, majd Ágiért mentem, mert eléggé nem volt szalonképes állapotban.

- Hmmm. És volt valami? – kérdezte kaján mosollyal az arcán.

- Nem volt semmi! – és futottunk tovább.

Ahogy végig futottuk a távot, Kimi megkért, hogy menjek fel a csapat rádióért. Mielőtt még az ajtóhoz értem volna, Virág és Ági hangjára lettem figyelmes a versenyirányítás toronyból.

- Virág ez nem így működik. Ha jelentenem kell, akkor azt jelentenem kell. Ennyi. Ebben a toronyba én azt teszek, ami nekem a feladatom. Sajna ez is feladataim közé tartozik.

Nem akartam tudni, hogy miről ment a vita, de mind a két hölgyemény elég paprikás hangulatban volt, mert kiabáltak egymással. Először Virág, majd Ági rohant ki a szobából.

- Minden rendben van? – kérdezte tőlem

- Nincs…Rádió a szokásos helyén! – tudta, hogy miért jövök. Majd tovább ment és becsapta maga mögött az ajtót.

Felvettem a rádiót, és akaratlanul is megláttam a Red Bullos fejléccel ellátott papírt.

„Ez biztosan érdekelni fogja Kisasszony. A Red Bull ezen a héten a csapatutasítását gyakorolja a pályán. Hogy ki vagyok, ne érdekelje…” Olvastam el belőle az első pár sort, de lebuktam.

- Mit keresel még mindig itt? És mi jogon olvasol bele abba a levélbe? Neked lett címezve? Nem! Akkor meg söprés a toronyból. – majd kitépte a kezeim közül a papírt.

- Nem akartam bele… - nem hagyta, hogy végig mondjam

- Nem érdekel, hogy mit akartál és mit nem. Ez nem a te helyed. Menj és bohóckodj a pályán!! – mondta mérgesen és utálatosan.

- Rendben… - majd kimentem az ajtón, és már csapódott is utánam.

Egy pillanatra összerezzentem. Nem tudtam, hogy most visszamenjek megkérdezni, hogy mi baj, vagy inkább hagyjam. A hagyjam lehetőséget választottam. Jobb lesz, ha most nem szólok hozzá.

Lementem a boxokhoz, és Virágot, Kimit, Guillt és Sebet láttam meg susmorogni. Ahogy kiszúrt Guill láthatóan zavarba jött, és egy jellel mutatva a többieknek, hogy megérkeztem befejezték, és mindenki szétszóródott.

- Mi volt a susmorgás tárgya?

- Semmi semmi! – válaszolta Kimi – Öltözz és autózz. Ennyi.

Egész nap autókáztunk. Semmi nagyobb dolog nem történt.

- Leo! – szólt a rádiómba Virág

- Igen! – mondtam gyorsan. Ha már Virág szól akkor nagy a baj.

- Este lesz egy kicsit kiöltözősebb hivatalos vacsora. Hivatalos vagy te is oda. Hozz magaddal valakit ha tudsz.

- Nem hozok senkit. De elmegyek ha már hivatalos vacsora.

- Rendben! Köszi! – és már nem is szólt semmit.

Nem foglalkozva az információval autóztam tovább a pályán. Kerestük a jó beállításokat. A szimulátoros adatokkal sikerült oly annyira belőni az autó tulajdonságait, hogy a végén már csak az én stílusomra kellett beállítani az autót. Szeretem, ha nem annyira alul kormányzott, de azt nem szeretem, ha túlkormányzott az autó. Nem is tudom, hány kört mehettem, amikor Kimi szólt, hogy jöjjek a boxutcába. Voltak még problémák a parkolással, de ez legyen a legkevesebb. Van még idő évkezdésig, addigra tökéletes lesz. Ahogy kiszálltam oda mentem a pulpitusra és megnéztem a köridőimet. Nem lettek olyan rosszak, de Seb idejét még meg sem közelítettem.

- Amúgy mikor is lesz ez az esti hivatalos vacsora? – kérdeztem rá miközben visszamentünk a boxba

- Hát…este 9-kor kezdődik. Öltöny, nyakkendő és minden, ami elegáns… - húzta a száját.

- És kik lesznek ott?

- Minden nagyfőnök végülis. Dietrich Mateschitz, Horner, Helmut Marko és a többi nagyfőnök. De te inkább Mateschitzel fogsz találkozni. Nagyon barátságos ember és egyedül neki van reális képe a csapatról. Helmut pedig tudod jól, hogy a fiatal tehetségeket gondozza. Seb is a kezei alatt nőtt fel jóformán.

- Értem. Előtte találkozunk vagy valami?

- Persze. Legyen, mondjuk este 8 óra, ezen a címen – adta át a cetlit a kezembe.

- De ez Ági hoteljének a címe… - mondtam elhűlve.

- Na és? Arra lesz előtte egy kis dolgom. De tőlem mehetsz Sebbel is. Bár jobban jönne ki, ha velem jönnél, elvégre a mérnököd vagyok.

- Oké. Nem azért mondtam…. – tettem fel a kezem nevetve.

- Na azért Zöldfülű! – és nyomott egy taslit a tarkómra majd ott hagyott.

Összeszedtem a cuccaim, és indultam vissza Sebbel hotelba. Mind a ketten fáradtak voltunk. Én nem is annyira akartam menni a vacsorára. Már előre félek, hogy mennyire fogom utálni a PR rendezvényeket. Vagyis a hivatalos részét…a buli jöhet akármikor.

Beléptem a szobába, és úgy éreztem, hogy nem is én lakok itt. Minden felé ruhák, cipők, overálzsákok, és amit még elfelejtettem…a bukósisak megrendelőlapom! Nagy nehezen gyorsan megcsináltam. Kitöltöttem, és amilyen gyorsan csak lehetett elküldtem e-mailben. Hátha még így is elfogadják. Elmentem letusolni, hogy felfrissülve érezzem magam. Bár a több napos fáradtságot egy zuhannyal nem lehet elintézni, csak órákra. Törölközőt a derekamra csavarva mászkáltam a szobában. A laptopon elindítottam egy zenét és már öltöztem is. Egy fekete öltönyt vettem fel, fehér inggel és a hozzá passzoló cipőt. Ebben is különböztünk Sebbel. Míg én megpróbáltam mindig rendesen felöltözni, ő addig képes volt egy sárga pólót, kék farmerhez felvenni piros cipővel…Miközben ezen, röhögtem, kopogtatás hallatszódott az ajtómon.

- Gyere be! – mondtam hangosan, míg a fürdőbe készülődtem.

- Kész vagy már? – hallottam meg Seb hangját a nappaliból.

- Még van fél órám készülődni…

- Igen meg ahhoz is, hogy elkéssünk…haladj!!! – és hallottam hogy felkacagott.

Kijöttem a fürdőből és rá néztem.

- Min röhögsz?

- Semmin…csak kapkodd már magad…Egy cipő, két cipő – és dobálta hozzám a cuccaim. - Telefon, zsepi, gumi…

- Héhéhéhé ne kutass a cuccaim között!! – hördültem fel.

- Nyugi már! Ez az enyém…találtam a tárcámba…még a régi időkből, amikor Virág és én…

- Hagyd abbaaaaaaaaa!!! Nem akarom a részleteket tudni jó?! – néztem rá mosolyogva

- Jó jó, visszafogom magam. Na de akkor cipő beköt, és menjüüüünk már!

Ahogy felhúztam a cipőt, bezártam az ajtóm és már mentünk is a megadott címre. Seb mosolyogva vezetett majd Virág hívta.

- Kész? – vette fel a telefonját.

- Tökéletes…

- Rendben. 5 perc. – és Seb rendesen rálépett a gázpedálra.

- Kint és hagyjuk…

- Rendben.

Én csak füleltem. Nem tudtam, hogy miről van szó, de úgy érzem, hogy elég nagy benne a szerepem.

A hotel elé érve, kiszálltam, gondoltam ezek után már Kimivel megyek Virág kijött, és csak ezek után kezdődtek a meglepetések.

*

Este 5-re értem haza. Fáradtnak éreztem magam, és még mindig emésztett az a bizonyos levél…Nem akartam elhinni. Egész nap figyeltem a csapat rádióadásait, és egyetlen egyszer sem, volt még arra a mondatra utalás sem. Eldőltem az ágyamon és az ölembe vettem a laptopom, amikor valaki kopogás nélkül berontott a szobámba.

- Hello! Hoztam ruhát, vedd fel gyorsan. Előtte zuhany és készülődünk – jött be hozzám Virág.

- Nem terveztem semmit a mai estére csak pihenést….Nem akarok elmenni, bulizni.

- Red Bull hivatalos vacsorára vagy hivatalos és van másfél óránk összekészülni.

- De…

- Nincs de! – és betuszkolt a fürdőbe.

Lefürödtem és csak most jött a java. Kaptam egy ezüst koktél ruhát, ami körülbelül a térdem felett ért véget. Szép ruha volt, pont passzolt is. Volt egy kisebb dekoltázsa, amit egy háló takart úgyahogy…körülötte, pedig gyöngyökkel volt kitéve. Pont passzolt a ruha, pedig nem hiszem, hogy benne van az önéletrajzomba, hogy milyen és hanyas ruhát hordok. Volt hozzá egy ezüst kicsit magassarkú cipő és egy vajszínű strasszokkal díszített táska. Felvettem a ruhát, és Virág elkezdett összeszedni, hogy emberi kinézetem legyen.

- Nah ezt ide tűzzük, ezt meg hmmmm oda…és jó is lesz. – a hajamat hátul egy diszkrét kontyba rendezte, és abból lógtak ki tincsek, amiket begöndörített.

- Miért is kell nekem Red Bull hivatalos vacsorára menni? – kérdeztem egy idő után

- Nem kérdez, ül, tűr, és bugyborékol…. – mondta kacagva, ahogy a tükörből rám nézett.

Miután végzett a hajammal a sminknek állt neki.

- Ide egy kis púdert, oda még egy kicsi pirosíító… - és csak úgy kente rám a dolgokat.

- Nem lesz egy kicsit sok?

- Nem…ahhoz, hogy még jobban tetszél Leonak kell ez… - majd a homlokára csapott… - Virág Norton, téged egyszer a nagy szád visz a sírba! – és felnézett az égre.

Bennem csak a szavai égtek újra és újra. „Ahhoz, hogy még jobban tetszél Leonak…” Újra vízhangzottak a szavai a fejembe. Nem azt mondom, hogy kapálóznék, ha Leo rám mászna, főleg, hogy most nincs Sanyi…de azért na…ne máár…

- Tessék? – kérdeztem vissza bájosan

- Semmi, semmi! Ülj nyugton!

- Én innen nem megyek, sehova amíg nem tudom, hogy miről van szó. – vágtam be a durcát.

Virág az öltözőasztal szélének támaszkodott, és mesélt.

- Az a levél, amit kaptál, ma reggel. Én írtam, miközben Kimivel összebeszélve az ő rádiójáért Leot küldte fel, hogy hallja, hogy veszekszünk. Sajnálom, de ez kellett ahhoz, hogy megtudjuk, tényleg bejössz e neki. Aztán mikor lementem konstatáltuk, hogy nem rosszak a megérzéseink, mert úgy állt ott, mint egy megdermett gyerek. Egész nap, felőled érdeklődött, amikor nem vezetett épp. Ezzel a vacsorával esélyt adunk nektek. Összeilletek, minden tekintetben. Neked meg végre valami normális pasi kell, nem egy Sándor féle alak.

Nem tudtam mit szólni az, tény. Ledöbbentett a dolog, hogy összeszövetkeztek ellenem…vagy értem. Csak döbbentem néztem rá, majd le a székre…nem mertem felemelni a fejem, hisz az azonnal elárulta volna, hogy nem lennék ellene Leonak…

Virág, ahogy befejezte a mondandóját tovább ügyeskedett rajtam. Majd csörgött a telefonja.

- Remélem nem volt nagy szád és nem sikerült elcseszni…

- El kell hogy szomorítsalak Kimster…de maradjunk annyiba, hogy a reakció pozitív volt…

- Béna… - majd csak a megszakított búgó hangot hallottam a telefonból.

Már csak pár simítást végzett Virág rajtam. Megigazította a hajam és a sminkem egy két vonását és már kész is voltam. Bele néztem a tükörbe és egy teljesen más Ági nézett vissza rám.

- Uhhhh…köszönöm. Nagyon szép munkát végeztél.

- Háááát érted mindent! Remélem nem haragszol…. – mondta Virág kicsit halkabban

- Dehogyis! – mosolyodtam el, és megöleltem

- Örülök neki.

A telefonja után nyúlt, és felhívta Sebet.

- Kész? – vette fel a telefonját Seb

- Tökéletes… - reagált rá Virág

- Rendben. 5 perc…

- Kint és hagyjuk… - mondta Virág

- Rendben.

Majd ismét csak a szétkapcsoló búgó hangot hallottam. Kicsit görcsbe rándult a gyomrom.

- Nem…nem megyek. Nem akarok menni! – s fel alá járkáltam a szobába

- Ági, ne hülyéskedj kérlek! Minden rendben lesz, és jól sül el minden. Na gyere!

Majd segített felvenni a szövetkabátom. Hosszú fekete szövetkabátom volt, így semmi nem látszódott a ruhámból. Lementünk a hotel recepciójához, épp akkor gurult be Seb, Leoval.

*

Ahogy kiszálltam Seb autójából, Virág jött ki az ajtón. Oda jött hozzám, és csak ennyit mondott.

- Sok sikert Leo! – majd adott egy puszit az arcomra.

- Öhm…Köszi, de mihez? – álltam ott értetlenül.

- Majd meglátod! – és mosolyogva beszállt Seb autójába, és egy gyors puszit követően el is hajtottak.

Ott álltam a hotel előtt mit sem sejtve, hiszen nem tudtam, hogy mi vár rám még az este folyamán. Kinéztem az utca felé, hátha jön már Kimi. Háttal álltam az ajtónak ami akkor megmozdult. Hátra néztem, és nem tudtam megszólalni sem.

- Szia Ági! – nyögtem ki végül.

- Szia Leo! – mondta ő is félénken…

- Őőőő. Nagyon csinosan nézel ki! – mosolyogtam rá. – Szabad lesz? – és tartottam a karom neki.

- Persze. – elfogadta majd ismét csak álltunk és mind a ketten felnevettünk.

- Na most merre? – kérdeztem tőle kacagva

- Gőzöm sincs…- nevettünk együtt, majd behajtott a hotel elé, Kimi Mercedese.

- Hölgyem, Uram. A taxi elő állt…

Besegítettem Ágit, és én is beültem a másik oldalról. Középen illik ülnöm, így Ági is oda húzódott hozzám és kigombolt a ruháját…Gyönyörű látvány tárult elém, és alig tudtam levenni a szemem róla.

- Tényleg nagyon jól nézel ki. – mondtam zavartan, majd a kezem az övére csúsztattam.

Nem rántotta el, de éreztem, hogy furán érzi magát. Mondta is, hogy nem érti, hogy ő miért hivatalos egy Red Bull vacsorára.

- A miértek, sosem lényegesek… - mondta Kimi a vezető ülésből.

Nem messze volt a hoteltól egy kellemes kis étterem, ahol a vacsorát rendezték. Kiszálltam, és segítettem Áginak, aki illedelmesen megköszönte. Az este további részében, ettünk, beszélgettünk. Éjfél környékén viszont, úgy döntöttünk, hogy lelépünk, elvégre holnap is nap lesz, és muszáj pihennünk. Ágit nem akartam magára hagyni. Nagyon jól összebarátkoztunk, és jól éreztük magunkat.

- Szerintem jobb lenne, ha mi már mennénk. – jegyeztem meg neki.

- Igen, szerintem is. Holnap is dolgozni kell. Az lesz az utolsó nap.

- Na igen. Várj, meg kérlek, Kimitől elkérem az autót.

- Rendben. – bólogatott mosolyogva.

Perceken belül visszatértem és már mentünk is. Jó kedve volt a leányzónak, és a hotel parkolójában, egy elég érdekes ajánlatot kaptam.

- Nincs kedved feljönni, hozzám egy italra? Meg azért elég messze van innen a hoteled, akár nálam is aludhatnál.

- Őőőőő, lehet róla szó. Itt aludni nem szeretnék, nem tudom, mennyire lenne helyes döntés. – még, hogy nem tudom…itt aludnék szívesen, de abból jó nem sülne ki…gondoltam magamba.

- Oké, de azért gyere fel… - mondta mosolyogva.

Felmentünk a szobájába, és leültem a kanapéjára, míg ő átöltözik. 10 perc alatt szét szedte a haját, ami göndören omlott hátára, és vállára. Egy egyszerű fekete póló volt rajta, és egy narancssárga rövidnadrág. Oda lépett a bárpulthoz.

- Mit kérsz? Whisky, Martini, Vodka? – sorolta a lehetőségeket.

- Akkor egy Martinit kérnék szépen. Citrommal és cukorral! – tettem hozzá mosolyogva.

- Akkor én is egy Martinit iszok. – és töltött mindkettőnknek egy egy Martinit.

Sokat beszélgettünk, erről arról. A Forma 1-ről, és hogy örül, hogy megismerhetett. Mivel eleget ettünk így nem ütött nagyot a Martini, de annyira elég volt, hogy a fejünkbe szálljon.

- Tudod, hogy iszonyatosan rafinált vagy?

- Miért is? – kérdezte, miközben bebújt az ágyába.

- Mert, tudtad, hogy autóval vagyok, ennek ellenére megitattál velem egy Martinit, hogy még véletlen sem, mehessek haza.

- Na igen…nő vagyok! – majd mosolygott.

- És, most itt kell, hogy aludjak. – mondtam elismerően

- Hát akkor vetkőzz, és bújj be az ágyba. Hajnali 2 van, jobb ha alszunk.

- Jó, rendben! – majd levettem az ingem, és boxeralsóba befeküdtem mellé az ágyba.

Nem szóltunk semmit, csak feküdtünk egymás mellett. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a hátához simultam és átkaroltam. Nem volt ellenére, sőt annál jobban hozzám simult. Nem tudtam parancsolni a gondolataimnak, így hát jelét is adtam annak, hogy nekem tetszik ez a szituáció. Megfordult, hogy felém legyen. Éreztem a leheletét az ajkaimon. Nem szóltunk semmit...csak feküdtünk, és élveztük egymás társaságát. Közelebb hajolt, ahogy én is, és egy forró csókot követve, egyre bátrabbak lettünk, és felfedező útra indultak a kezeink. Jó ideig csak simogattuk egymást, majd felé emelkedetem, és úgy folytattuk tovább…Majd a fülébe suttogtam.

- Kívánlak… - teljesen elcsukló és halk hangon, miközben a nyakát kezdtem el puszilgatni, és egyre jobban közeledtem a tiltott dolgok felé. De ekkor láttam csak, hogy a könnyei csorognak, az arcán végig. – Mi a baj? – kérdeztem tőle, mindennel leállva.

- Semmi, semmi…csak…csak ugyanezt mondta mindig Sanyi is…”Kívánlak”…Áhh mindegy is…hagyjuk, folytassuk.

- Neem…nem folytatjuk. Gyere ide… - és leküzdve a vágyaim, elfeküdtem mellette és magamhoz öleltem.

Addig simogattam a hátát, míg úgy éreztem nem sír, és minden rendben van vele. Ösztönösen karolta át a derekam. Beállítottam a telefonom reggel 6-ra elvégre nem tudom, hogy mikorra kell mennie, dolgozni. De ha nekünk elég 10-re kimennünk, akkor neki is legalább 9-re. Vegyes érzésekkel feküdtem le. Nem tudtam, hogy mennyiben változtatta meg ez az este a köztünk lévő kapcsolatot…A holnap reggel mindenre választ ad.